A tökéletes házi gyurma

Itt a szeptember, jönnek a borús napok, a mi kedvenc benti elfoglaltságunk pedig egyértelműen a gyurmázás. Csakhogy a bolti gyurmáknak több idegesítő tulajdonsága is van, többek között hogy a legfiúsabb szett is csillogósat tartalmaz, amitől az én kisfiam egészen ki tud borulni. Az illata szubjektív, mi utáltuk, mert erősen marcipánra emlékeztetet, és hát lássuk be, a miniatűr tégelyek tartalma gyorsan elkopott vagy összekeveredett. Régóta kacérkodtam a házi gyurma gondolatával, minimum egy tucat hazai, és külföldi oldalakon talált receptet kipróbáltam, de sosem volt az igazi az eredmény. Nem elég puha, szemcsés, túl puha, ragadós, penészedős, vagy esetleg hazai forgalomban beszerezhetetlen, vagy őrülten drága alapanyagok.

Végül 200 km-t kellett utaznunk, hogy teljesen véletlenül ráleljek a TÖKÉLETES receptre. Kedves barátainknál voltunk látogatóban, és amikor a kisfiam odahozta drága barátnőm által a kislányának főzött gyurmát, kikerekedett szemekkel kérdeztem: Ezt hogy csináltad???!!! Szerencsére nem titkolta, és azonnal meg is mutatta. Találkoztam már az alapanyagokkal, de ezekkel az arányokkal még nem. Puha, de nem ragadós, illatos, 5 perc alatt kész, sokáig eláll, és egy óóóriási adag is nagyjából 100 Ft-os költséget jelent.

Íme a recept:

125g liszt
1 ek só
1ek olaj
1tk citromsav
1,5 dl víz
1-2 csomag színes italpor

A vizet buborékosra melegítem, majd hozzáadom a sót, az olajat, és lejjebb veszem a hőfokot, hogy ne forrjon a víz. Ekkor hozzáadom a citromsavat, és amíg el nem kezd fehéredni  a víz (nagyjából 10mp) kavargatom, majd feloldom benne az italport. Ekkor leveszem a tűzhelyről, és gyors mozdulatokkal, amennyire csak lehet, csomómentesen elkeverem benne a lisztet. Én nagyjából 5 percig raktam félre hűlni, majd neki is láttam alapos gyúrással a maradék csomókat is eldolgozni benne. Mire elkészültem már ki is hűlt annyira, hogy akár azonnal lehetett volna játszani vele.

Italpor helyett lehet használni ételszínezéket is, de nekem mindig befogja a kezem, így hanyagolom, ráadásul az italporok illata verhetetlen.

Jó szórakozást!

 

-Brigi

Takaró dilemma

Esedékessé vált egy új kistakaró készítése, és az elmúlt napokban megszállottan kerestem, és próbálgattam a különböző mintákat. Egyik könnyebb a másik nehezebb, mégis, szinte ugyanannyira beleszerettem az összesbe, és most nem tudok dönteni melyiket szeretném. A sűrűbb minták kicsit jobban tetszenek, hisz így télen is elég meleg lehet, a harmadik, nagyobb lyukas mintát pedig imádom a különleges technika miatt amivel készül.

Ti melyiket választanátok?

A képek alatt megtaláljátok a minták leírását ha kedvet kaptatok Ti is az elsajátításukhoz.

 

 

Csaphosszabbító

Akinek kisgyereke, totyogója van, az tudja, minden nap meglepetés, minden nap új kaland, de nagyon sokszor minden nap egy új kihívás, egy újabb megoldandó feladat. Ahogy csöppségünk cseperedik, egyre több dolog érdekli, egyre inkább próbálja felvenni mindennapi szokásainkat. A világunk azonban a felnőttek méreteihez igazodik, és ez sokszor komoly akadályt jelent a tanulni vágyó totyogók számára. Sosem fogom elfelejteni mekkora fejtörést okozott nálunk a kézmosás kérdése. Legnagyobb örömömre, kisfiam már nagyon korán elkezdett érdeklődni iránta. Na de azokat a fránya mosdócsapokat igencsak rövidre tervezték, és a kicsi karok bizony nem értek a vízsugár alá. Kisgyermekes szülőknek nem kell részleteznem, milyen szívet fájdító látvány egy a világban csalódott 2 éves lekonyuló szájacskája. Hiába vettünk fellépő zsámolyt, a karjai még mindig rövidnek bizonyultak hogy a víz alá érjen. Végül úgy döntöttünk ha hegy nem megy Mohamedhez…és már kutattam is csaphosszabbító megoldásokért. Rátaláltam egy nagyon helyes megoldásra, de egyrészt csak külfölről rendelhető, másrészt számomra irreálisan drágának tűnt (Aqueduck Faucet Extender). Végül ebből az ötletből kiindulva szétnéztem, miből is tudnék ehhez hasonló fejet előállítani. Nem sokkal ezután, egy tusfürdős flakon, és egy olló segítségével pedig el is készült a mi ideiglenes csaphosszabbítónk:

Nyáriasított ajtódísz.

rozsakÍgy április közepe környékén már kezdett határozottan idejétmúlttá válni a tobozokkal készült ajtódísz, viszont sok időm nem volt most arra, hogy egy teljesen újat készítsek. A legkézenfekvőbb volt, hogy egy helyes koszorút díszítsek fel gyorsan. Gyorsan rájöttem azonban, hogy a különböző koszorúktól még mindig a hideg kiráz, valamiért mindig a temetők jutnak eszembe a róluk, legyenek bármilyen díszesek és színesek. Virágokat szerettem volna, de az igazi kizárt volt, nem valami jól megtérülő befektetés saját kert híján. Eszembe jutott hogy régen a kislányoknak készült horgolt fejpántokhoz nagyüzemben gyártottam a virágokat, de nem találtam a leírását, úgyhogy gyorsan saját kútfőből kitaláltam hogyan is készíthetnék tartós, és mutatós horgolt virágokat. Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan lecseréltem a szalagokra erősített tobozokat a virágokra, és már el is készült a nyáriasított ajtódíszem.

diptic1408872007

 

 

Játék a szalagokkal

El sem hinné az ember, micsoda leleményesség és kreativitás szükséges, egy néhány hónapos csöppség szórakoztatásához. Van az az időszak, amikor a helyváltoztatás még akadályokba ütközik, de egyhelyben nézelődni, már egyáltalán nem mulatságos számukra. A drágán megvásárolt játékok jó esetben néhány napig lekötik őket, de nem biztos hogy néhány hónap kedvéért, vagyonokat szeretne valaki áldozni ezekre. Én legalábbis sosem voltam a híve a játékhalmozásnak. Sokkal inkább szerettem itthon megtalálható, vagy párszáz forintért beszerezhető alapanyagokból, saját magam elkészíteni a különböző készségfejlesztő játékokat.

Amit különösen szeretett a kisfiam az a szalaghúzgáló volt. Eleinte hason fekve, később már ülve is kiváló szórakozás volt számára ez az hihetetlenül egyszerű megoldás.

Egy hajbalzsamos dobozba egyszerűen lyukakat fúrtam ollóval, majd különböző színű, anyagú, merevségű,  és hosszúságú szalagokat fűztem át rajtuk. Hosszú percekig, elmatatott vele, sőt ahányszor meglátta a szoba másik végében, igazi motivációt jelentett eljutni odáig és megszerezni. Eleinte csupán az, hogy meg tudta fogni, és húzni a szalagokat, óriási örömet jelentett, később már azt is megfigyelte, hogy ha az egyik oldalon húzza, úgy a másik oldalon egyre rövidebb lesz. Már sajnálom, hogy ezekről a percekről nem készítettem akkor videófelvételt. A csillogó szemek, és a hangos kacagások a felfedezés örömének hatására pótolhatatlan, és egyben páratlan élményként égnek bele a büszke anyuka memóriájába.

A zseniális ötlet a Anna Ranson-é, és a játék kevésbé fapados, színesebb verzióját itt találjátok:
The Imagination Tree

Diadal Díj – avagy hogyan motiválom magam a legnehezebb pillanatokban.

Nemrég eldöntöttem, hogy itt az ideje 3 évnyi semmittevés után kicsit formába hozni a testemet és az állóképességemet is.  Mivel a drasztikus fogyókúrákat elítélem, nem maradt más, mint újra gőzerővel elkezdeni edzeni. Sok lemondással jár ez nekem, és az egyik legsúlyosabb, hogy hetente kétszer 3 órával hamarabb felkelek hogy még azelőtt hazaérjek, mielőtt a fiúk felébrednek. Miután már láttam hogy van értelme, és eredménye a rendszeres edzéseknek, további lemondásokra ítéltem magamat, elhatározva hogy az étkezésemmel is támogatom nagyszabású elhatározásaimat. Cseppet sem könnyű azonban ez, amikor a fiúk reggelijeként a frissen sült fehér kenyér illatozik reggel az aszatlon, vagy a miközben a száraz salátaleveleket gyűröm az arcomban a kivételesen krémesre sikerült krumplipüré helyett. A nutellás palacsintáról már nem is beszélve. Talán életem legnagyobb lemondása a nutellás palacsinta. Összességében a hajnali kelés semmi ahhoz képest, hogy nem ehetek akármit, és úgy éreztem itt az ideje, hogy tovább motiváljam magam. Minden alkalommal, amikor teszek valamit, vagy lemondok valamiről az egészséges életmód, és a laposabb has érdekében, megjutalmazom magam, némi zsebpénzzel. Egyelőre távol állok attól, hogy gondolkodnom kelljen azon, mivel  jutalmazom majd az erőfeszítéseimet, de mindenképp valami olyasmire fogom költeni, amit egyébként sajnálnék magamtól. Addig is, akartam valami helyes kis tárolóeszközt találni, amiben gyűjthetem a Diadal Díjakat. Mindenképp olyan kellett, amiben láthatom is a lemondások eredményét, így egy befőttes üvegre szavaztam. Egy alkoholos filc, és egy szalagdarab, és máris felkerülhet a polcra, hogy mindig  szem előtt legyen.

20150329_163824

Húsvéti játékok 3. – Tojás puzzle.

Nagyon szeretek a kisfiammal különböző húsvéti játékokat játszani. Nálunk, mostmár hagyományosan a nagymamáéknál van a húsvéti lakoma, tojásvadászat és a locsolkodás. Ha szeretném kicsit én is kivenni a részem a készülődésből, ezzel tudom leginkább. Megismerjük a húsvét jelképeit, és közben még egy kicsit számolunk, színeket ismerünk fel, egyszóval tanulunk is.

A mostani tojás puzzle nagyszerű szórakozást nyújt a tépőzáras nyuszikkal és a répaszár számolóval együtt, ha a nagytakarítás után, már nincs kedvünk tojásfestéssel maszatolni. Csodás élmény hátradőlni, és csak teljes áhítattal figyelni, ahogy csemeténk kis fejében forognak a fogaskerekek, és a pici kezecskék apró mozdulataival együtt, milyen lelkesedéssel próbálják megoldani, a rájuk váró feladatot.

Hűtődekor szigetelőszalaggal

Valamelyik este, a konyhában ülve álmodoztam arról, hogy egyszer majd egy formatervezett, minden jóval felszerelt, szép,új hűtő pompázik majd benne. A jelenlegit ki nem állhatom, de csak nem dob ki az ember lánya egy kiválóan működő, és az igényeinket tökéletesen kielégítő hűtőt, némi csicsára vágyva. Meg sem fordult  a fejemben, hogy a  meglévőt is kicsit felturbózhatnám, mígnem belefutottam  egy képbe, miközben kalandoztam a lakberendezési oldalak között.  A legjobb az egészben pedig az, hogy másra nem is volt hozzá szükségem, mint szigetelőszalagra. Így egy kis időre még elfogadhatóvá vált a kicsi, régi, csúnya hűtő is.

Az ötletet itt találtam: Honey & Fitz.


Bár megtetszett nagyon az arany ragasztó, a hazai kínálatban sajnos nem találtam, így maradtam a klasszikus feketénél. Nem bántam meg, nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. A korábbi állapotot elfelejtettem lefotózni, a nagy lendület hevében, de íme, így sikerült nekem a csíkozás:

Már érzem, hogy ezt a műveletet a mosógép sem fogja megúszni.

Falióra családi fotókkal

Régi álmomat váltottam valóra ma, amikor végre elkészült ez a fotókból álló, óriás falióra.
Évek óta, folyton belefutottam a kreatív oldalakon, de sokáig nem tudtam hogyan fogjak neki. Végül az elszántság győzött és megtaláltam a választ minden felmerülő kérdésemre. Ilyen volt például, hogy honnan szerezzek be ekkora óraszerkezetet? Nem tudtam beszerezni, hát megcsináltam magamnak. Az eredeti, lényegesen kisebb mutatókra, felragasztottam az új, kartonlapból kivágottat, és kész is volt az óriás óraszerkezet. Amitől először megijedtem, hogy hogyan tudom majd szabályosan elrendezni a fotókat, de ez végül első próbálkozásra sikerült, ráadásul szemmértékkel. Az egész nem telt több időbe, mint egy délelőtt, úgy, hogy közben még az ebédről is gondoskodtam. Egyszerűen imádom az eredményt. Az eddigi vélemények alapján pedig nem vagyok ezzel egyedül.

Creative Commons License
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International License.